Boszniában kavarni nem kell félnetek jó lesz
Feltűnt, hogy a magyar külügy fura dolgokat művel manapság Bosznia kapcsán? És hogy euróban is sokszámjegyű összegeket küldünk oda „segélyként” – igazából kétes politikai célok finanszírozására?
Kavargattuk már a fekáliát egyszer arrafelé, még a szabályok nélküli régi szép időkben. Igazi sikertörténet kerekedett belőle…
Az 1870-es években a végét járta a több száz éves balkáni oszmán hódoltság. A környék két nagyhatalma, Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia pedig éhesen figyelték a fényességes Padisah döglődő birodalmát. A jó alkalmat a szerbek és a bolgárok szabadságharca hozta el. A két külügyminiszter, Alekszandr Gorcsakov és Andrássy Gyula titkos szerződésben leboltolták, hogy az eleinte sikeres és vígan mészárolgató törököket nem hagyják nyerni, inkább átveszik a helyüket a Balkánon.
Így is történt. A megkötött békeszerződés szép példája a Trump által feléleszteni kívánt birodalmi erőpolitikának. A nagyok felosztották a területet a kicsik megkérdezése nélkül. Az oroszok Moldovát kapták meg, mi pedig Bosznia-Hercegovinát. A szerbeket, akik védelmében elvileg az egész háború elindult, senki sem kérdezte. A boszniaiakat meg pláne. Szembe is szálltak a bevonuló osztrák–magyar katonákkal, de esélytelenül.
A Monarchia büszke győztesként egy szegény, ipar és infrastruktúra nélküli, de már akkor is vallási-etnikai ellentétekben gazdag puskaporos hordó tetejére ülhetett fel. Egy csomó pénzt beleöltünk a fejlesztésébe, ami soha nem térült meg. Kaptunk helyette némi belpolitikai konfliktust (a magyar elit java nem lelkesedett még több szlávnak a birodalomba tagolásáért, amitől a magyarság befolyását féltették – okkal) egy majdnemháborút és végül egy igazit.
Boszniát a szerbek is maguknak szerették volna, de az osztrák–magyar katonai fölény és gazdasági befolyás miatt vágyakozásnál nem jutottak messzebb. 1903-ban azonban politikai irányváltás történt Belgrádban. Amolyan balkánias: lázadó tisztek leölték a hozzánk lojális királyi párt és a fél kormányt, majd oroszpárti figurákat ültettek a helyükre. Szerbia morgó vazallusból hangos ellenség lett.
A Monarchia a szerbek exportjának több mint háromnegyedét kitevő sertéshúsra kivetett büntetővámokkal próbált visszavágni – trumpi módra és kimenetellel. A „disznóháború” eredménye totális kudarc: a szalonnát mindenki szereti, Szerbia talált új piacokat magának, a bezárult dalmáciai monarchiás kikötőket bulgáriaiakkal váltotta ki és a Monarchiától vett fegyverek és iparcikkek helyett is mástól vásárolt.
1908-ban megint a Monarchia húzott egy merészet. Az addig hivatalosan csak megszállt (okkupált), de jogilag török fennhatóság alatt maradt bosnyák tartományt annektálta, azaz magához csatolta. Az aktussal magunkra borítottuk a fekáliás vödröt a semmiért: a törökök, a szerbek, az oroszok és az olaszok vehemensen tiltakoztak és a brit–francia kettős sem volt boldog. Az osztrák–magyar hadsereget mozgósították, küszöbön állt a háború, de ekkor még sikerült kiegyezni. Az annexió maradt, Szerbiát, Oroszországot és Olaszországot hosszú távra ellenségünkké tettük.
Bosszúból felpörögtek a Bosznia destabilizálását és az etnikai konfliktus szítását célzó szerb és orosz titkosszolgálati manőverek és létrejöttek olyan nacionalista csoportok, mint a Crna Ruka, a Fekete Kéz. Ezt a társaságot a pár évvel korábban a szerb királyi párt meggyilkoló ezredes vezette. Ők képezték ki és küldték Szarajevóba azt a hat boszniai szerb fiatalt, akik közül Benny Hill show-ba illő bénázás végén Gavrilo Princip agyonlőtte a trónörököst. A folytatást pedig mindenki ismeri.
Bosznia ma sem stabilabb hely, mint akkor. Három népcsoport kényszerül együtt élni. Közülük a szerbek harminc éve aktívan népirtottak, amit hivatalosan máig tagadnak, a tetteseket hősnek tartják és az oroszokkal a hátuk mögött nyíltan az állam szétrobbantásán dolgoznak. A horvátok tömeggyilkosaiért kissé régebbre, a második világháborúig kell visszanyúlni, de a gazemberek kultusza náluk is létezik. A bosnyákok között pedig szaúdi és török pénzből markánsan iszlamista imámok hirdetik az igét, hátha lehet egy jó kis dzsihádot kezdeni valamelyik szomszéd ellen.
És nekünk ebbe kell belemászni, a pletykák szerint egészen a katonai szövetség szintjéig.
