Jónás könyve
A környezetvédelem nem tartozik az emberiség sikertörténetei közé. A látványos gesztusokkal megkötött egyezményeket a többség már az aláírás pillanatában sem gondolja komolyan. A ritka üdítő kivételek egyikének köszönhető, hogy még ma is élnek a bolygón bálnák.
Cetekre azóta vadászunk, amióta képesek vagyunk megfelelő méretű csónakokat építeni hozzá. Évszázadokig abszolút a létfenntartásról szólt az egész. Izlandon, Feröeren, Grönlandon vagy Észak-Kanadában, ha nem tudtak elég állatot elejteni, a tél előrehaladtával csak az üres tányér látványát kapták vacsorára. A hagyományos, kézi szigonyos, fárasztásos vadászat kétesélyes, az ember fölénye csekély. Jobbára a kisebb testű fajokra mentek rá és sokszor a cetek nyerték a párviadalt.
Kissé meglepő módon a középkorban és a korai újkorban a baszkok vitték a prímet bálnavadászatban, hajóikkal az egész észak-atlanti térséget bejárták, a britek és a többiek pedig tőlük tanultak. Közben a sötét jövőt előrevetítve hazai pályán, a Vizcayai-öbölben teljesen kiirtották a bálnapopulációt.
A bálnabiznisz a 18., majd a 19. században pörgött fel igazán. A zsírjukból főzött bálnaolaj égett a lámpákban, bálnacsont merevítette a szoknyákat, tisztítószert és kenőanyagot is készítettek belőlük. Az olaj az ipari forradalom nélkülözhetetlen nyersanyaga lett, az ára felment, és ez százával hajtotta tengerre a kalandorokat. Az elejtett állatok zsírját még a hajón kifőzték: a regényekben kalandosnak ábrázolt vadászat inkább egy több hétig tartó, zsírtól és olajtól bűzlő, konstans disznóvágásra hasonlított.
A század végére a kőolaj jobbára kiszorította a bálnaolajat a lámpákból és a gépekből, de egyes kocsik váltójában egészen a hetvenes évekig alkalmazták kenőanyagnak. Elvileg hatékony a korrózió ellen és bírja a magas hőmérsékletet. Közben került egy új felhasználási terület: margarinba keverték. A vegyipar megoldotta a penetráns aromájú matéria szagtalanítását, így évtizedekre a mindennapi kenyérrevaló első számú összetevője lett. (A mai margarinok már növényi olajokból, bálnamentesen készülnek.)
Hová lett a vaj?
Ha épp azon gondolkodsz, hogyan került a bálna a margarinos kenyérre és egyáltalán miből készül ez a társadalom egyik felét a vajhívő másik felével szembefordító élelmiszer, akkor ezt a korábbi sztorit érdemes átfutni.
Közben a csörlőkkel felszerelt, acéltestű hajók és a robbanófejes szigonyok iparivá tették a vadászatot. Évente 50-60 ezer cetet gyilkoltak le, egyre újabb és újabb fajokat bevonva, ahogy a hagyományos célpontok egyedszáma esett. És a java még hátravolt.
A 40-es évek végétre a fő bálnairtó országoknak (az USA-val az élen) is leesett, hogy hamarosan vége a dalnak, nem lesz mit szigonyozni. Ezt megelőzendő kötelező kvótákról és fokozatos korlátozásokról állapodtak meg, de nem számoltak a szovjetekkel. Sztálinék egyetlen zsákmányolt német hajóval érkeztek meg a buliba és elkezdték tervgazdasági alapon, ezrével fogni a bálnákat. Kijelentették, hogy ami a nyugatiaknak évtizedekig járt, az nekik is jár. Hamarosan hatalmas, úszó húsfeldolgozók tizedelték a cetállományt a déli tengereken, kapitányaikat otthon hősként prezentálták a nagyközönségnek. És közben régi jó szokásuk szerint hazudtak: papíron a kvóták betartását jelentették a nemzetközi szervezeteknek, közben a leírt számok többszörösét fogták ki. Méghozzá sokszor feleslegesen: a hús és a bálnaolaj egy része odarohadt a hajókra, egy része pedig kereslet híján otthon romlott meg. Becslések szerint az állatok alig harmadát tudták hasznosítani.
Mire 1982-ben szinte teljesen betiltották a vadászatot, egyes fajok egyedszámának 90-95%-a eltűnt. A kék bálna egyedszáma 300-400 ezerről pár ezerre zsugorodott – kis híján leradíroztuk a valaha létezett, a leghatalmasabb dinoszauruszok méretét is meghaladó állatot a bolygóról.
A tilalmat azonban csodák csodájára szinte mindenki betartja, nem függetlenül attól, hogy a nyugati közvéleményben a bálnák a Föld megmentésének egyfajta szimbólumává váltak. Legálisan a norvégok, az izlandiak és a japánok vadásznak kereskedelmi céllal, a feröeriek és néhány északi őslakos nép pedig saját fogyasztásra.
Kulturális referencia: Herman Melville: Moby Dick. A misztikus fehér bálna és irracionális makacsságú üldözőinek története az amerikai irodalom alapműve. Itthon egy rövidített, ifjúsági verzióban terjedt el, de némi elszántsággal az eredeti is fellelhető.
A bálnák húsa nem fehér, mint a halaké, hanem sötétvörös. Sokak szerint rágós, az íze sem túl felemelő és inkább hagyománytiszteletből eszik, mint élvezetből. Ez persze ízlés kérdése. Bálnacsemege még az eszkimó muktuk, egy ujjnyi vastag szalonnadarab bőrrel. A bálnák zsírjában elég sok a C-vitamin, a jégvidék népeinek pedig gyümölcsök híján ez volt sokáig az egyetlen vitaminforrásuk.
A tilalom megtette a hatását: a bálnapopulációk mindenütt regenerálódnak. Egyes fajok (ámbráscet, púposbálna) gyorsabban, mások lassabban. Az egykori bálnavadász közösségek pedig átálltak bálnalesek szervezésére, amiből évente több mint tízmillió turistát vonzó iparág lett világszerte.