Légszomj
21 óra. Ez a leghosszabb idő, amit ember 8000 méter fölött töltött pótlólagos oxigén nélkül úgy, hogy utána lejött élve.
Egy kis magashegyi betegségért nem kell a Himalájáig szaladni, a pechesebbeknél már 2500–3000 méteren jelentkezik. A tünetek rendkívül kreatívak a fejfájástól az orrvérzésig, az izzadástól a rókázásig és a szédüléstől a hirtelen halálig. Egyéntől, magasságtól és tartózkodási időtől függően.
A bajok eredője az oxigénhiány. Miközben felfelé caplatunk egy hegyoldalon, esik a légnyomás, egyúttal ritkul a levegő: az oxigén aránya ugyanúgy 21%, csak sokkal kevesebb gázmolekula 21%-át találjuk egy szippantásnyi elegyben, mint a tengerszinten.
Ha nem bagóztad szét a tüdődet, akkor belégzéskor a levegő eljut a hörgőkön keresztül a léghólyagokig. Ezek felületén az oxigénmolekulák átlépnek a véráramba, ahol a hemoglobin nevű fehérje nyalábolja fel és viszi a megfelelő szervhez őket. A hemoglobin aktuális oxigéntelítettsége a szaturáció. Ezt ujjra feltett, ruhacsipesz-szerű kütyüvel lehet mérni, a normális értéke nagyjából 95–100% közötti. 90% alatt idelent már mentőt hívnak, 70–75% körül pedig papot. Magashegyen ennyivel a legtöbben még mennek tovább.
Felfelé haladva ugyanakkora lélegzetvétellel egyre kevesebb oxigént viszel a tüdődbe. A szaturáció csökken, a vészfények villognak, a szervezet nekilát a hibaelhárításnak. Gyorsabb légzés, emelkedő pulzusszám, kitáguló erek, majd jön a hiánygazdálkodás és a már említett tünetek.
A ritkább levegőhöz bizonyos szintig képesek vagyunk akklimatizálódni. A folyamat végén megnő a vörösvértestek száma: több lesz a vérben a hemoglobin és hatékonyabban használjuk fel a kevesebb oxigént. Normál helyzetben csak kb. a negyedét veszi fel a szervezetünk a belélegzett oxigénnek, jó akklimatizációs képességgel ez feljebb tornászható.
Okos mászó ezért fokozatosan megy felfelé, napi 5–600 métert emelkedik, nem a napi maximumán alszik, hanem 1–200 métert visszaereszkedve és 2–3 naponta megáll szünetet tartani. A nem okos mászó rohan, a nem okos és gazdag pedig felrepül 3–4 ezer fölé helikopterrel. Mindkettőt könnyű kiszúrni, egy hányástócsa mellett fognak zavaros tekintettel üldögélni.
Az akklimatizációs képesség teljes egészében egyéni. Lehet valaki a legkeményebb pókember tengerszinten, ha a szervezete nem akarja, akkor soha nem jut el 6–7000 méter fölé. Az érzékenyebbeket már az Alpokban elérheti a rosszullét.
Az átállás nem tartós, minden alkalommal újra kell kezdeni. A képesség az öregedéssel romolhat: Sir Edmund Hillarynek, akit a legtöbben az Everest első megmászójának tartanak, idősebb korában már 3000 méter is sok volt. Míg a japán Miura Júicsiró 80 felett is feljutott a csúcsra – igaz, pótlólagos oxigénnel és lefelé már menteni kellett.
Tibetben és az Andokban 5000 méter körül is találhatók települések, sőt voltak kísérletek, amelyekben hónapokig éltek emberek 6000 méter felett. Nem komfortos, nem egészséges, de megszokható.
Kulturális referencia. A dél-tiroli Reinhold Messner volt az első ember, aki megmászta pótlólagos oxigén nélkül mind 14 nyolcezrest, a lengyel Jerzy Kukuczka pedig a második. Mindketten írtak könyvet: A cél: a Mount-Everest, illetve Függőleges világom
A határ valahol nyolcezernél jön el, amit okkal hívnak halálzónának: harmadára csökkent oxigénmennyiséggel nem lehet sokáig életben maradni. Megáll az emésztés, belassul az agy, elszáll az erő az izmokból. Egy cipőkötés félórás meló, ráadásul a pihenés sem segít, teljes nyugalmi állapotban is a tartalékait éli fel a test. Az alacsony légnyomás miatt pedig könnyebben felgyülemlik a folyadék a tüdőben vagy az agyban. Ennek következménye a magashegyi ödéma, ami életveszélyes, és ha az illető nem jut le gyorsan, akkor halálos. A pótlólagos oxigén valamennyit segít azzal, hogy a belélegzett levegő oxigéntartalmát feltolja 21%-ról 30–40%-ra vagy akár még magasabbra. Az alacsony légnyomás hatásai ellen viszont nem véd, az életveszélyt nem szünteti meg, csak csökkenti.
Egy brit kutatásban teljesen egészséges mászók nyolcezer fölött egyjegyű számokat sem bírtak összeadni és pár szavas kifejezéseket hallás után visszamondani. Nem csoda, hogy sokszor döntenek rosszul kritikus helyzetben, és nincs mászószezon halottak nélkül.